sportpszichológia power in mind mentális akadályok gondolkodásmód. sportpszichológia sportpszichológia teljesítmény power in mind teljesítmény power in mind
Az, hogy jól teljesítesz, nem feltétlen jelenti azt, hogy jól is vagy.
Sportpszichológia
Azoknak, akiknek az élete tökéletesnek tűnik, de a maszk mögött magányosak, meg nem értettek, meg nem hallgatottak, vagy csak szimplán kimerültek abban, hogy mindent egyben tartsanak.

Power in mind
A Power in Mind egy Andoverben, Angliában működő sport- és mozgáspszichológiai szolgáltatás. Azért jött létre, hogy támogatást nyújtson azoknak, akik magas teljesítményt elváró környezetben élnek vagy dolgoznak, kívülről úgy tűnik, hogy jól működnek és teljesítenek, belül azonban mégsem érzik jól magukat.
Számomra a sportpszichológiai támogatás nem arról szól, hogy megtanuljunk még egy mentális technikát, vagy újabb módszert találjunk arra, hogy jobban teljesítsünk. Sokkal inkább arról, hogy jobban megértsük a tapasztalatainkat, kíváncsian forduljunk ahhoz, amit érzünk, és megtanuljunk együttműködni az idegrendszerünkkel ahelyett, hogy folyamatosan küzdenénk ellene.
Munkám során együttműködő, személyközpontú szemléletet alkalmazok. Ez azt jelenti, hogy közösen próbáljuk megérteni, min mész keresztül, miközben abból indulok ki, hogy a saját tapasztalataidnak te vagy a legnagyobb szakértője. Célom, hogy minél mélyebben megértsem, milyen lehet a te cipődben lenni, hogyan tapasztalod a világot, a körülötted lévő embereket és önmagadat.
Mivel az idegrendszerünk fontos szerepet játszik abban, hogyan értelmezzük és hogyan reagálunk a különböző helyzetekre, közös munkánk során a testedben megjelenő érzetekre is figyelmet fordítunk. Tapasztalataid megértésének elmélyítése mellett tehát feltérképezzük, hogyan jelennek meg az érzéseid a testedben, és fejlesztjük azt a képességed, hogy felismerd, mikor mit próbálhat jelezni az idegrendszered. Ez segíthet abban, hogy rugalmasabban tudj reagálni az életed kihívásaira.
Végső soron egy olyan teret szeretnék teremteni, ahol nem kell mindent egyben tartanod. Egy olyan helyet, ahol biztonságban érezheted magad ahhoz, hogy önmagad lehess, mindenféle elvárás nélkül. Ahol meghallgatnak, megértenek, és teljes emberként tekintenek rád – nem csupán sportolóként vagy teljesítményed alapján.
Munkám integrált, mely szomatikus és személyközpontú megközelítésen, valamint az Acceptance and Commitment Training (ACT) szemléletén alapul. Munkám során a BPS Etikai és Magatartási Kódexe irányelveit követem.
Szolgáltatások
Teljesítők
Egyéni konzultációkat kínálok, amelyek segítenek abban, hogy jobban megértsd önmagad, értelmezd a tapasztalataidat, és megtanuld, hogyan működj együtt az idegrendszereddel.
A közös munkánk során egy biztonságos és támogató teret biztosítok számodra, ahol mindenféle elvárás nélkül önmagad lehetsz. Lehet, hogy a munkahelyeden, a sportban vagy akár otthon is teljesítened kell, de előttem soha nem kell bizonyítanod.
Együtt felfedezzük, mi zajlik benned – mind a gondolataidban, mind a testedben –, és azon dolgozunk, hogy olyan változást érj el, ami valóban fontos számodra. Nagyobb önismeretre és rálátásra tehetsz szert, miközben megtanulod meghallani és megérteni, mit próbál jelezni számodra a tested.
Sportcsapatok
Interaktív workshopokat kínálok, amelyeket a csapatotok egyedi igényeire és céljaira szabok. A közös munka során az együttműködésre építünk, pszichológiai és szomatikus készségeket fejlesztünk, valamint támogatjuk a csapattagok és edzők közötti magabiztosság és bizalom kialakulását.
Szülők / gondviselők
A szülőknek és gondozóknak szóló alkalmak abban segítenek, hogy jobban megértsd, milyen hatással van rád az, hogy egy számodra fontos embert támogatsz a teljesítményében.
A közös munka nem csupán arról szól, hogyan támogathatod gyermekedet a számára fontos célok elérésében, és hogyan alkalmazkodhatsz az egyedi szükségleteihez. Ugyanilyen fontos az is, hogy legyen lehetőséged megérteni és feldolgozni a saját élményeidet, és megtalálni azt, hogyan tudsz önmagadról is gondoskodni, miközben gyermekedet támogatod.
Vélemények
- „I thought the Sport Psychology workshops that you ran were excellent. I think the content was pitched at about the right level, enough to get the boys interested but not too technical to turn them off. There was relatable content, such as the characteristics of a successful football player which they could then link back to their own performances which was good. Thanks again, Dalma, I know the boys all enjoyed it.”
U15 Football coach - “The skills I have learnt are definitely helpful, that’s for sure. If I didn’t have any of those skills, everything would be a lot different.”
Field athlete
Gyakori kérdések
Hogyan zajlanak az egyéni konzultációk?
Az egyéni konzultációk általában online zajlanak a Microsoft Teams vagy a Zoom segítségével.
Mi az a sportpszichológia?
A sportpszichológia célja, hogy segítsen a sportolóknak a lehető legtöbbet kihozniuk magukból, miközben jobban megérthetik a sportolással és a teljesítménnyel kapcsolatos lelki folyamatokat.
Én azonban úgy gondolom, hogy sportpszichológusként a munkám ennél sokkal többről szól. Számomra az, hogy jól legyél, éppolyan fontos, mint az, hogy jól teljesíts.
De mit is csinálok sportpszichológusként?
Egy olyan teret teremtek, ahol önmagad lehetsz, és ahol felfedezheted, milyen valójában a saját bőrödben lenni. Milyen érzés nyomás alatt teljesíteni, sérüléssel megküzdeni, elveszíteni a motivációdat, kimaradni egy csapatból, vagy azt tapasztalni, hogy már nem tudsz úgy sportolni, ahogyan korábban.
Beszélgetünk. De nem állunk meg itt.
Lelassítunk, és figyelmet fordítunk arra is, mi történik a testedben és az idegrendszeredben, és milyen visszatérő minták jelennek meg abban, ahogyan különböző helyzetekre reagálsz. Együtt próbáljuk megérteni ezeket a tapasztalatokat, és felfedezni, mire lehet szükséged ahhoz, hogy jobban kapcsolódj önmagadhoz, és szabadabban tudd eldönteni, hogyan szeretnél reagálni különböző szituációkban.
A cél nem egyszerűen az, hogy könnyebben tudj megküzdeni a nehéz helyzetekkel, vagy újabb technikát adjunk a mentális eszköztáradhoz. Sokkal inkább az, hogy olyan valódi és hosszú távon is fenntartható változást segítsünk elő, amely segít abban, hogy jobban érezd magad a bőrödben, és olyan módon tudj teljesíteni, ami nem akadályozza a személyes jóllétedet.
Mire számíthatok az első egyéni konzultáción?
Az első konzultáció során feltárjuk a sportolói háttered, és azokat a kihívásokat vagy akadályokat, amelyekkel kapcsolatban segítséget szeretnél kapni. Illetve, meghatározzuk a célokat, amelyeket a közös munkánk végére el szeretnénk érni.
Hol zajlanak a csapat workshopok?
A csapat workshopokat általában a klub valamelyik létesítményében tartjuk.
Mennyibe kerülnek a konzultációk?
Díjaink a kiválasztott szolgáltatásoktól függően változnak. A magyar árakért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.
Kell majd feladatokat végeznem a konzultációk között?
Előfordulhat, hogy megkérlek, hogy a konzultációk között, vagy az edzéseid alatt, végezz el bizonyos feladatokat, melynek célja, hogy gyakorold az újonnan elsajátított készségeidet.
Milyen területeken tudok támogatást nyújtani?
Ha az életed különböző területein jól működsz és jól teljesítesz, mégis valahogy azt érzed, hogy belül nincs minden rendben, rám számíthatsz. De ha éppen nem tudsz úgy működni vagy teljesíteni, ahogyan szeretnél, akkor is.
Együtt megpróbáljuk megérteni, min mész keresztül, és felfedezzük, mire van szükséged ahhoz, hogy ne csak valahogy végigcsináld vagy túléld az edzéseket, a versenyeket vagy éppen a mindennapokat, hanem közben valóban jól is érezd magad.
Ha ez egy kicsit homályosan hangzik, ne aggódj – az is. Ezért segítségként összeállítottam egy listát a teljesítmény és a jóllét különböző területeiről, amelyekkel nyugodt szívvel fordulhatsz hozzám:
- Bizalom
- Motiváció
- Sérülésből való felépülés
- Szorongás
- Átállások
- Kommunikáció
- Kiégés
- Rugalmasság
- Csapatdinamika
- Vezetés
- Konfliktuskezelés
- Érzelmek kezelése
Kik vehetik igénybe a szolgáltatásokat?
Vannak sportpszichológusok, akik kizárólag sportolókkal dolgoznak, pedig a képzésünk arra is felkészít minket, hogy bárkit támogassunk, akinek valamilyen helyzetben teljesítenie kell. Lehet szó diákról, szülőről, cégvezetőről, tűzoltóról, orvosról, tanárról, edzőről vagy sportolóról.
A teljesítmény együtt jár a testünk élettani működésének változásaival, és gyakran olyan gondolatokat és érzéseket is előhív, mint a kudarctól való félelem, az önmagunkban való kételkedés, mások cserbenhagyásától való félelem vagy az aggodalom amiatt, hogy nem érjük el a céljainkat.
Mindannyiunk teste és elméje másképp reagál a teljesítményhelyzetekre, de egy dolog közös bennünk: amikor teljesítenünk kell, valami megváltozik a testünkben. Érezhetsz feszültséget, túláradó energiát, de akár azt is, hogy teljesen lelassulsz vagy eltompulsz. Előfordulhat, hogy nem érted, miért reagál így a tested, vagy éppen ez a reakció akadályoz abban, hogy úgy teljesíts, ahogyan szeretnél.
Lehet, hogy nehezen kapcsolódsz a testedhez, nehéz megnyugodnod egy teljesítményhelyzet után, vagy azt tapasztalod, hogy az izmaid merevvé, feszessé válnak.
Ha ezek közül bármi is ismerős számodra, ne félj segítséget kérni. Nem kell sportolónak lenned ahhoz, hogy profitálj a sportpszichológiából. Függetlenül attól, hogy milyen háttérrel érkezel, rám számíthatsz.


